2014 Salgótarján XCO Magyar Kupa futam

Sárdagasztás Eresztvényben, XCO MK futamEllentétben a tavalyi pályával amit imádtam, az idén nagyon küzdelmes volt a Salgótarjáni XCO MK futam. Pedig ugyanarról a pályáról beszélünk, csak épp az idén esőáztatta, sáros dagonya formában.

Nem gondoltam, hogy ekkora sár lesz, így nem vittem a 26-os bringát, melyre kiváló sárgumijaim is vannak. Rendes dilemma volt, mikor megláttam a sártengert, hogy visszamegyek Budapestre a másik bicajért…
Vágül is nem mentem.

Egy gyors visszatekintés: április első hétvégéjén az Acél-A-Cél Kupával kezdtem az XCO idényt Pétfürdőn. Szuper időben, ám sajnos nagyon limitált résztvevővel zajlott az esemény, a Master2 kategóriában csak hárman indultunk, a „nagy nevek” egytől-egyig hiányoztak, illetve Manó ott volt, csak épp nem indult edzői teendőire hivatkozva. Nagyon jól pörögtek a lábaim, végig a Master1 és az U23 kategóriák elejével voltam pariban, Master1 második helyen és U23 harmadik pozíción „utaztam” – ez persze nem egy kerékpáros túrajegy volt egy MÁV szerelvényre, mivel nagyon melós pályát kaptunk.

Acél-A-Cél XCO futam, Pétfürdő
Ritmustalan, nagyon meredek emelkedők és lejtők váltogatták egymást átvezető szakaszok nélkül. Emiatt a technika is kapott rendesen: a lánc nagyon meggyötörte a hátsó lánckereket a sorozatos váltásoknál teljes terhelés alatt. Olyankor csak cseng-bong a lánc és szinte hallod, ahogy csámcsogva eszi a fogaskerekeket. Nagy fölénnyel nyertem a kategóriát MAROSFFY Dani és ROZGONYI Sanyi előtt, de jobban szerettem volna a kemény maggal megmérettetni magam az első MK futam előtt.


Akkor kanyarodjunk vissza a salgótarjáni, illetve pontosabban eresztvényi futamra: előző délután szokás szerint pályabejárásra érkeztünk.A pécsi különítmény már várt, azt beszéltük meg, hogy együtt megyünk néhány kört szombat délután. Na ebből pont nem lett semmi, olyan sár várt bennünket, amire tényleg nem számítottunk. Nevezés közben érkezett egy csehszlovák gyerek aki pályát járt, olyan mocskos-sáros lett, hogy nem hittem a szememnek. Kérdeztem tőle, hogy ennyire sáros a pálya?! Azt felelte, hogy igen, de ráadásul ő még el is tévedt és csinált pluszba egy kétórás bolyongást… Na ekkor döntöttük el, hogy nem csesszük szét magunkat meg a technikát, hanem megyünk gyalog egy kört a pályán. Igazi sárdagasztás volt, lefelé a fákba kellett kapaszkodni, nehogy fenéken csússzunk le.
Eresztvény XCO, MK futam 1
Másnap reggel talán kicsit javult a pálya állaga, de sokat biztosan nem. Reggel mentem egy pályabejáró kört, majd Két órával a rajtom előtt kitaláltam, hogy kicserélem a hátsó Rocket Ron gumit egy újra (volt nálam tartalék), mivel elég kopott volt a régi, hátha picit jobban fog tapadni az új. Csak egy szépséghiba történt: ezek tubeless gumik, amiket nem lehet pumpával felfújni legelőször, csak kompresszorral – vagy patronnal, de azt otthon hagytam. Beugrottam az autóba, hogy benzinkutat keressek. Egy lokál bácsi azt mondta, hogy Szlovákiában van a legközelebbi kút, ők is oda járnak. Gyorsan átgondoltam, útlevél már nem kell, akkor átszaladok. Meg is találtam hamar a kutat a határ után, hát gondolod hogy a csehszlovák kútnál volt kompresszor?! Rohantam tovább Salgótarjánba, de majd megőrültem, mert az összes helyi bácsika úton volt és mindenki harminc-negyvennel közlekedett én meg tényleg nagyon siettem – volna. Aztán végül kikerekedett a sztori, meglett a Shell kút, pillanatok alatt felpattant a gumi a felnire, ment bele a defektgátló tej (Stan’s NoTubes) és már robogtam is vissza.
Eresztvény XCO, MK futam 3
Nem maradtam le semmiről, gyors bemelegítés után már kezdődött is a futam. Elhatároztam, hogy Kis „bajnokok bora” Józsival fogok menni, aztán meglátjuk hogy alakul. El is startoltunk, meglepődtem, mert igen óvatosan kezdtek a Master1 versenyzők, Kis Józsi hamar megúszott a jobb oldalon – én meg vele, rögtön a hátsó kerekén – és pikk-pakk elől találtuk magunkat! Az első nagy mászást második-harmadik pozícióban kezdtük, ami nekem nagyon tetszett, mert tudtam, hogy mögöttünk kicsit majd be fog dugulni ez egynyomos sáros ösvény. Kis Józsi sajnos valójában egy robot: felfelé nem tolja a biciklit, hanem fut vele! Sokszoros elit tájfutó bajnok múltja miatt ez természetes, csak épp rossz nézni ha vele versenyez az ember. Szépen elnyúlt, én csak tartottam a pozícióm és ez rendben is volt pillanatnyilag. Később utólért a másik robot is: Vas Peti óriási szuszogással csapott hátba az utolsó felfelén, majd el is ment mellettem. Elég nagy volt a tempókülönbség, nem akartam kicsinálni magam azzal, hogy megpróbáljak ráragadni az első körben, hisz hátra volt még kettő. Aztán a sáros, gyökeres, köves lejtőn hamar utólértem Petit, szépen uvariasan szóltam neki, hogy „Peti, valahol el fogok menni!”. Aztán a következő másodpercben már csak annyit mondtam:
– „Például itt!” – és már raktam is mellé a kereket az egynyomos meredek lejtőn…

2014 Salgótarján XCO MK futam 5

Végül is nem volt para, még pont elfértünk. Hamar leráztam, nagy volt a tempókülönbség, és zúgtam lefelé. Ennek az lett az eredménye, hogy egy különösen csúszós S kanyar- kombinációban elment a canga eleje én meg egy nagy nyögéssel végigcsúsztam egy hatalmas sártengeren. A teljes bal oldalamon újjnyi sár jelent meg, a karomon, az oldalamon, a fenekemen, combomon, mindenhol. Szerencsére nem sérültem, de kb. fél kiló sarat szedtem fel. Persze nem simogathattam, tisztítgathattam, mert akkor a kesztyűm és a tenyerem lett volna sáros, ami ugye nem jött volna jól egy ilyen XCO pályán. Inkább hagytam megszáradni magamon.
Eresztvény XCO, MK futam 2
Nem szaporítom a szót, a második körben újra utólért Vas Peti és végleg elhagyott, igen-igen komoly tempót prudukált és ő is láthatóan gyorsabban tolta felfelé a gépet, mint én. Harmadik pozícióban zártam a futamot, magam mögött tartva Kovács „pék” Bandit, akit tavaly egyszer sem tudtam megverni. A futam után bringamosás, láb- és kézmosás, valamint cipőmosás, mert így nem kerülhetnek be az autóba!

A saját elvárásaimnak megfelelően sikerült dobogón végezni, ami szuper XCO szezonkezdet a tavalyival összehasonítva, ahol 11. helyen végeztem az első futamon! Jobb sem kell, a sáros pálya másfélszeres energiát igényelt, nekem ez a tartalékom még nincs meg, majd száraz pályán megpróbálom felvenni a kesztyűt a Meridás robot Masterekkel! A Master1 mezőnyben is egész jó pozícióban végeztem (volna), ez is tovább erősíti bennem azt az érzést, hogy igen-igen jól sikerült a téli/tavaszi felkészülés az idén, sokkal jobban, mint az előző évben!


Nézd meg az idei első XCO fotóimat itt – nagy köszönet Máhr Attilának és Wawra papának a képekért!

Acél-A-Cél XCO Kupa végeredmény:  2014_acel_a_cel_xco.pdf (47 KB)
Salgótarján XCO Magyar Kupa végeredmény:  2014_salgo_xco.pdf (61 KB)