2019 Félsziget-, de nekem csak Tihany Kupa

Nem voltak illúzióim (persze azért csak voltak :), hogy a februári-márciusi edzésmunkám nem lesz túl sokra elég az évadnyitó országúti versenyen, Tihanyban.

Kérdeztem Molnár Tomit (ASE Kerékpár), hogy mire számíthatok a Senior1 korcsoportban. Tomi barátságosan megveregette a vállam és csak annyit mondott:

– Kefe, sírva fogod végignézni, hogy milyen erősek. Balogh Lui (Sólyom Team SE), Balás Attila (Pécsi JKE Bringa Akadémia, vagyis „a Nagyember”) és a többiek nagyon komolyakat edzenek.

Szóval a Master2 -> Senior váltás nemhogy nem megváltás lesz, hanem tulajdonképpen inkább csöbörből vödörbe…

Spec Viktor és Maxi együtt búslakodnak, hogy már nem egy futamban indulunk.

Kíváncsiságból megnéztem a Straván, hogy ők ketten mennyit készültek az idényre. Teljesen megnyugodtam, mert mindketten csak négyszer-ötször annyit edzettek és kétszer-háromszor annyi szintet gyűjtöttek az idén, mint én… Mindketten porrá edzőtáborozták magukat, de nem csak ők, hanem gyakorlatilag mindenki, aki él és mozog. Szóval sit back Kefe és relax, már úgyis mindegy! Nem kell aggodalmaskodni, hogy esetleg túl magas lesz majd a dobogó és nem tudsz majd fellépni rá.

A Strava teríti a rebetlit.

A verseny előtt azért megkérdeztem Specziár Viktort, mit javasol. Azt mondta: – Menj végig a Nagyemberrel és sprinteld le a végén. Jó! Molnár Tomi meg azt tanácsolta: – Csak Luira figyelj, tedd a kereket, próbáld követni. Jó! Azért hozzátette, Lui olyan erős, hogy kb. a második-harmadik körben be fog lószolni az emelkedőn és ha el tud szakadni, akkor nyugodtan integess neki, mert haza is fog érni. Ez is jó! Tánó bácsi (Papa Gaetano) is megnyugtatott a verseny előtt, nyugodjak meg, itt mindenki is vírkemény! Jujj, de jó!

Egész télen CX-re használtam ezeket a kerekeket, most visszakerültek rá az eredeti Mavic tubeless papucsok.

Alapvetően ez a verseny sem szerettette meg velem az országúti kerékpárvesenyzést, két ok miatt:

  • – A szokásos módon megint csak négyen-öten dolgoztunk, senki más nem volt hajlandó kicsit is melózni. Persze a lószokat kibírták, mindig vissza tudtak zárkózni, tehát azért volt ott kraft. Csak melózni nem fognak – de te hülye vagy, vasárnap melózni?? Ki hallott már olyat?!
  • – A útvonalbiztosítás: hajmeresztő. Minden körben bejöttek elénk oldalról-szemből autósok, keresztben hétvégi turisták kiskosárral, benne kisgyerekkel, anyóssal.

Mondjuk, ha a hazai közutakon szocializálódtál, már rég hozzászoktál és tudod kezelni ez utóbbit, de mégis baromira veszélyes nyélen még ilyeneket is kontrollálni.

Már az első körben kiderült, hogy ez is csak egy lesz a szokásos o.úti versenyek közül, minimál menés, inkább csak poroszkálás. Mondjuk az emelkedők tetszettek – volna, ha nem 180 körüli pulzussal megyek fel rájuk Lui hátsó kerekén. Minden emelkedő meg lett húzva, de erre számítottam, nem is lepődtem meg. Végig az volt előttem, hogy egyszer csak megindul Lui és nekem azonnal ott kell lennem és le kell tudni követnem, mert különben elmegy és csak integethetek neki, mint egy héliumos lufinak.

De Lui sosem indult meg. Valójában nem is éreztem semmilyen átütő erőt nála. Nem versenyeztem vele eleget ahhoz, hogy tudjam, most csak játszik velem és etet, vagy tényleg nincs jó passzban. A Nagyember sem mutatott sokat, egyszer volt egy komolyabb megindulása, de azt is gond nélkül szereltük.

A második kör emelkedő utolsó részén megindult 3 kissrác, két KONTENT DKSI-s és egy GYAC-os (Magyar Gergő). Mindhárman U17-esek voltak és mivel Se Lui, se a Nagyember nem mozdult, így én sem. Arra gondoltam, hogy kicsit kivárunk, hogy legyen egy kis előnyük, aztán felugrunk rájuk. De semmi sem történt. Legnagyobb megdöbbenésemre becsukott szájjal hagytuk őket elmenni. De mivel megfogadtam, hogy csak Luira és a Nagyemberre figyelek, így nem érdekeltek a kissrácok, de azért furcsállottam.

A pillanat, mikor a három kissrác megindul – mi meg csak nézzük…

Ilyet is sokszor láttam már o.úti versenyeken: szökésben 3 darab U17-es kiskölyök, a többi U17-es meg ül a hátsó kerekünkön, 30-cal utazunk és eszük ágában sincs üldözni. Hmmm, továbbra sem értem. Én azonnal megszerveztem volna egy komolyabb üldözést, ha Senior szakik lennének szökésben.

Még a verseny előtt beszélgettünk Vas Balázzsal (Epronex – BSS Oil Team).
Nem is olyan régen még ő is U17 volt.

Tényleg csak öten-hatan dolgoztunk: Lui, a Nagyember, Tánó, egy Meridás srác és talán Dr. György Zsolt (Mátra Biker sc.) meg én. A többiek nem nagyon mutatták magukat. Még 30-nál sem… Tánó Papa viszont szépeket indított, mindig átvettem és próbáltam tovább vinni, főleg az emelkedők végét és a lejtőket raktuk meg rendesebben, de nem tudtunk elszakadni. A második kör végén volt egy rendesebb elmenési kisérlet a 71-es után, a Balatonpart kezdete tájékán, de ott sem álltak bele rendesen a többiek továbbforogni.

Jól érkeztem a sprintre, Balogh Lui hátsó kerekén, mellettünk a Nagyember, tökéletes. Ám nagyon hamar, már 200 méterrel a befutó előtt éreztem, hogy ez a sprint ma sem fog végig menni a szigorúan emelkedő szerpentinen. 100 métertől már szénné savasodva álltak vigyázóba a lábaim. Mikor láttam, hogy hárman is előttem vannak – vagyis nem leszek dobogón – teljesen el is engedtem, nekem onnan tényleg full mindegy, hogy negyedik, hetedik, vagy hetvenhetedik vagyok.

Elöl Lui, Tánó és a Nagyember sprintelnek a győzelemért,
én lehajtott fejjel gyűjtöm a savat a hetedik helyhez.

Az átlagom 36.5 km/h lett a lényegi részre, ez elég siralmas, erre többé-kevésbé tök egyedül is képes lennék. De nem voltam elég erős, hogy el tudjak szökni. Utólag Balogh Lui bevallotta, hogy egyáltalán nem forogtak a lábai, valahogy nem volt ma formában. Szóval jól éreztem én végig. Utólag sajnálom, hogy nem próbáltam meg én is felszökkenni az U17-es elmenésre – persze akkor várhatóan a többiek is ugrottak volna, valószínűleg nem hagytak volna egyedül elmenni. Másrészt, ha véletlenül sikerült is volna felcsatlakoznom arra vonatra, az U17-es kissrácoknak eggyel kevesebb köre volt, az utolsó körre egyedül maradtam volna. Egyáltalán nem biztos, hogy kibírtam volna az utolsó kört egyedül végig szökésben – mivel akkor nem 36-tal poroszkált volna a mezőny utánam… Na mindegy.

Ha láttál már versenyezni: ez a fej nem az a tipikus “Kefe halad”.

Időközben az is kiderült, hogy az a kellemes illat, amit a rajtnál éreztem, a Nagyemberből áradt. És bár ez a tavaszi friss illat a lassúrajtnál még üdítő és finom volt, a futam közben közvetlenül mögötte magas pulzusnál tátott szájjal zihálva a levegőt, kimondottan zavaró, majdnem öklendeztem tőle. Azt viszont azóta sem tudtam eldönteni, hogy ez most valamilyen dezodor volt-e, vagy valami giga-mega öblítő, esetleg bútorápoló… :)

A képen látható hölgy egyszer csak megkérdezte: – Hol lehet ilyen szép nadrágot és zoknit venni? Mert hogy venne a férjének. Mondom erre: – Sajnálom, de ez csapatnadrág, pont ilyen nem nagyon van a boltokban. Nagyon szomorú lett.

A verseny második felében már úgy voltam vele, nem érdekel, hogy sokat vagyok elöl, legalább az edzésértéke meglegyen a dolognak. Az biztos, hogy többet kell edzenem, erősödnöm kell, ha még akarok eredményeket. Ha még akarok. De tényleg akarok?! Most mindenesetre edzésképpen elmegyek egy hétre szörfözni Dahabra, hogy legalább fejben erősödjek… :)


Tirszin Jani (Nutrixxion) és Bak Feri (Firga bácsi) nagyon aranyosak voltak és gyorsba átküldték a fotóikat, nagyon szépen köszönöm!!!
Félsziget Kupa 2019 Eredmények itt