Csömör XCO Magyar Kupa, 2020 július

… Míg állni látszék az idő, bár a szekér szaladt. – e Petőfi sorok jutottak eszembe, mikor dobogóra szólítottak bennünket Vock Balázzsal (Bakony Racing Team). Ugyanis 2001-ben, tehát éppen 19 (tizenkilenc!) éve álltunk együtt dobogón utoljára. Hogy érezzük a dolog súlyát: a mostani U19 garnitúra nagy része még meg sem született azidőtájt… Ha végig bírod olvasni ezt a bejegyzést, megmutatom azt a régi dobogós képet. :)

Balázs az egyik legnagyobb ellenfelem volt akkoriban. Teljes erőből XCO-ztunk, minden versenyen ott voltunk, a Master1 kategóriát gyűrtük óriási vehemenciával. Gigantikus csaták, nagyon kiegyenlített erőviszonyok, sosem tudtam úgy elmenni egy versenyre, hogy ma aztán tutira lenyomom Vock Balázst. Mindig a pillanatnyi forma döntött.

A verseny előtt bepalacsintáztam a biztonság kedvéért.
(Ne értetlenkedj, a rajt előtt több, mint két órával, akkor még szabad.)

Később Balázs kiszállt az XCO-ból és végleg a maratonok felé fordult. Számomra viszont maradt ez a fő csapásirány, nekem továbbra is ez a hegyikerékpározás csúcsa. Egy maratonra nem szükséges különösebben jól biciklizni, de az XCO-hoz nem árt. Valószínűleg ez is az egyik oka, hogy olyan kevesen versenyzünk XCO-ban. Ráadásul licenc (sportorvosival) is kell az XCO versenyzéshez, illetve már nincsen hobbi-, vagy haladó kategória sem, ezek sem segítik a szakág népszerűsítését. Mindezek felett a győztesek már nem kapnak kupát, megbecsülést még egy „Magyar Kupa” futamon sem, csak egy érmet – emiatt meg én fordulok el az XCO versenyzéstől. Ne is mondd, tudom, oldszkúl vagyok, na és?!

Fülöp Ádám igyekszik a másik kulacsommal az itató zónába.
(De asszem én fogok hamarabb odaérni.)

De elég volt a siránkozásból, jöjjenek az izgalmak! Egyáltalán nem volt betervezve ez a verseny, nem viccelek, 3 nappal a verseny előtt, a balatoni vakáción vettem észre, hogy szombaton lesz a Csömör XCO Nagydíj. Adri is inkább rá-, mint lebeszélt, szóval csütörtökön beneveztem, pénteken délután felpattintottam hátra a zsír új Rocket Ront és kimentem egy gyors pályabejárásra. Szombaton reggel még pedálcsere, mert úgy el voltak kopva az adapterek a cipő talpán, hogy pénteken néhányszor kiszakadtam a pedálból – és hidd el, ez egyáltalán nem vicces pl. egy nagyobb ugratón, mint amilyen a „Színpad”…

A verseny előtt viszonylag nyugodt voltam. Egészen addig, míg meg nem láttam a rajtlistát, hogy Vock Balázs „végre” Master3 lett és el is jött erre a versenyre. Egyből eszembe jutottak a régi vérre menő csaták és a nyugodt versenyzés ment is a levesbe, illetve füstbe ment terv lett – hogy a bejegyzés első mondatára is utaljak. :)

A rajt után élre álltam és egy normálisan igyekvős lendülettel (de azért bőven versenytempóban) húztam a Kálvária emelkedőt. Balázs nem szarozott, szó nélkül lekerült és egy bitang kemény lósszal válaszolt. De marhajó, hogy ilyen hamar kicsináljuk magunkat!!! Persze raktam a kereket, bár éreztem, hogy hamarosan érkezik majd a savtenger.

Balázs alaposan elmérte ezt a korai sprintet, a mászás harmadik harmadára, a legmeredekebb részre porrá savasodott. Lekerültem és a csúcsra már volt is néhány mp. előnyöm. Legyen elég annyi, hogy nekem PR (personal record) lett ez a mászás, pedig 2014 óta versenyzek Csömörön… Szuper, hogy van egy nyúlfarknyi előnyöm, mert nem akarnám mutatni neki az íveket, a jó tempót az első rövid DH szakaszon.

A “Színpad”


Nem szaporítom a szót, hamar leszakadt, látótávolságon kívül került, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a versenyünk. Akkor lett volna csak esélye, hogy látótávban, illetve mögöttem tud maradni – és tudja azt a tempót lefelé, amit én. Akkor viszont nagyon kövér esélye maradt volna, mert felfelé szerintem erősebb nálam és a maraton felkészülés miatt ezerszer jobb az állóképessége. Egy közép-, vagy hosszútáv maratonon sosem lenne sanszom ellene. De az XCO az más tészta.

Ne gondold, hogy ha holnap beöregedsz a Master3-ba,
akkor majd automatikusan XCO OB-t nyersz…

Ugye, Vas Peti? :) Itt azért még ilyen nevek vannak, mint Kelemen Imi, Lakatos Peti, Vock Balázs, Kefe – nem könnyű kenyér! Egyébként meg bármelyik kerékpáros szakágban kb. olyan ritka a „könnyű” Master kategória, mint térdkalácsban a mazsola.

Sorra értem utol a Master2 és Master1 versenyzőket, az az igazi tökös XCO-s versenyfeelingem volt, amit imádok! A legjobb érzés, mikor fiatalabbakkal (úgy értem, egy-két évvel fiatalabbal) is tartod a tempót. Már nem tudnám megnyerni a Master2-t, de azért szerintem még csipegetném a dobogót. Körről-körre egyre magabiztosabban repültem a Színpadról, nem is beszélve a többi, összesen 6-7 kisebb ugratóról. A pálya egyáltalán nem okozott gondot technikailag, ez egy borzasztóan jó ritmusú versenypálya, a kedvencem Magyarországon! Nekem M-es a vázam, ami úgy befekszik ezekbe a szűk kis mandíneres kanyarokba, mint cica az ágyba, szóval nagyon szépen lehet fűzni!

Kicsit paráztam, hogy nem lesz szurkolás így, hogy miénk volt a nap végén az utolsó futam. De azért csak volt, hallottam Kefét is, Lacit is – mondjuk az szerintem Adri volt, mert a többiek nem tudják, hogy Laci vagyok. :)
Annyira jó volt ez a szombati versenynap, úgy fel vagyok dobva!

Gratulálok Vock Balázsnak és Rozgonyi Sanyinak!


Itt pedig az ígért kép 2001-ből, XCO Magyar Bajnokság, Master1 kategória. Azt írtam az akkori beszámolóban, hogy: Juhász Miki és Vock Balázs mosolya lehetne egy kicsit őszintébb. :) Kattints ide és olvasd el az akkori sztorikat.


Máhr Attila, Bak Feri és Bujdosó B. Kriszta fotóiból válogattam, nagyon szépen köszönöm Nektek!