Ismét XCO MK győzelem – Master 2 Ranglista élen

Zalaegerszeg XCO Magyar Kupa futamAz előző beszámoló egy litánia lett, úgy tűnik hogy hibáim száma eggyel növekedett: 39++ éves koromra grafomán lettem. Most rövidebb lesz a beszámoló, megígérem!
Szóval ha egy verkli beindul… Ismét sikerült MK futamot nyerni, ezúttal Zalaegerszegen, a II. Goda Péter XCO Magyar Kupán. Nem keveset von le a győzelem értékéből, hogy Kis „bajnokok bora” Jocó és Vas „Schwarzenegger” Peti ilyen-olyan elfoglaltságok miatt nem tudtak eljönni. Kovács „pék++” Andris rajthoz állt – tőle tartottam leginkább – de sajnos a 3. körben feladta a küzdelmet. Amikor a 4. körben jött szembe, tolva a bicaját, kérdeztem, hogy „Mi van, mi történt?” (néztem a kerekeit, nincs-e defekt, megvan-e a lánca, stb…), csak annyit mondott: „Ááá, nagyon zakatolt a szívem, nagyon nem esett jól”. Csak arra gondoltam magamban, de persze nem mondtam neki: „Barátom, ha tudnád, hogy a hátsó nagy emelkedőn percenként hatszor defibrillál a szívem, a kardiológusom már az első körben örökre eltiltott volna ettől a pályától, mert kb. 290/220-ra megy fel a vérnyomásom.” Szóval nekem sem esett jól ez a pálya.

2014_Zalaegerszeg_dobogo

Pici előzmény: a verseny hetében porrá törtem a 29″-os S-Works vázam. El sem hiszem. Ha most véletlenül ideírnám, hogy mekkora a kár (kb. 3-400e Ft.) és a feleségem elolvasná, akkor valószinüleg örökre leszedne erről a sportról is (a motorozásról már régen letiltott), mert a gyerek elől veszem el a betevőt. Na mindegy, majd szűrni fogom otthon a netet az ő gépén, hogy ne tudja megnyitni a blogom, ki ne derüljön az összeg.

Van egy kedvenc ösvényem Csillebércen, az úttörőtábor mögött, úgy hívják, hogy Élvezetes singletrack KFKI mögött, na ezt a KOM-ot nagyon meg akartam szerezni, mert ez egy csiki-csuki DH ösvény és tényleg csak azok tudnak gyorsan menni rajta, akik nagyon érzik a bicajt, a kanyarokat. Szóval azt találtam ki, hogy megcsinálom egymás után hatszor, fel-le, megint fel-le, de kis plusz szakaszokkal, hogy azért felfelé is legyen egy kis húzása…

Az ötödik lefelén tényleg idegből jöttem, a kompromisszumok már egyáltalán nem játszottak szerepet. Aki járt már erre, tudja, hogy jobbról-balról fák lógnak be, nem is kicsik. Az egyikbe belekadat a nyereg (amikor DH-zol nem ülsz a nyeregben), beakadt és ott a nyereg meg is állt. Én elrepültem és egy fájdalmas karbon-reccsenést hallottam (ismerős, mert hasonló a szörfök karbonárbóc törésének hangja). Vissza sem kellett néznem és máris tudtam, hogy csatakosra törtem a vázat. Megnéztem és tényleg, nagyon szomorú látvány volt. Olvasd el a kommenteket itt, szépen összeáll a sztori. Kiállva a nyeregből (mivel nyereg a kézben) hazabicikliztem, szerencsém volt, nekem nem lett semmi bajom.

2014_Zalaegerszeg_dobogo

Ilyen előzmények után persze csak a kis piros 26″-os ékszerdoboz maradt alternatívaként a Kupa Futamra, amely méréseim szerint átlagosan 10-15 mp-cel lassabb alattam körönként. Miért? A 29″-es bicaj EGYÉRTELMŰEN gyorsabb lefelé, bátrabban engedem, simábban megy át a gyökereken, köveken és nem egyértelműen, de a Strava KOM objektív mérései alapján picit gyorsabb felfelé is. Ha már egyszer mozgásban vannak, gördölnek a nagy kerekek, akkor fürgébben igyekszik felfelé is. Épp bicajt akarsz venni és kb. 180+ centi vagy? Ne gondolkozz, ez „No Brainer”, vegyél 29″-est!

Zalaegerszeg XCO Magyar Kupa futam

Tehát a 26″-os maradt erre a versenyre. A Master 1-es Ibrányi Attila mögé álltam a beszólításnál (elsőnek szólítottak be a Master 2 Ranglista alapján, hé ez nagyon király érzés!) és jól is választottam, Atti szépen elgyorsult a rajtnál. Mentem mögötte és ez első hosszú emelkedőn csak HoCsa, Atti és MOTOVÁN Miki (FOCUS TEAM HUNGARY) voltak előttem, mindhárman Master 1-esek, tehát nem velük kell viaskodnom.

Zalaegerszeg XCO Magyar Kupa futam

Rövidre fogom: volt a pályán egy irgalmatlanul hosszú, nagyon meredek emelkedő (a lokálok Terminátornak hívják), amit steril körülmények között (edzésen) még ki tudsz tekerni, de versenyen, amikor kevésbé kontrollálható a pulzus, akkor (én) már nem. Szóval az első három körben még értékelhető módon mentem fel ezen, de a negyedik körre elfogyott a szufla, már csak felkínlódtam magam. Még szerencse, hogy a többiek is szenvedtek, nem értek utól, de ezen a pályán Kis Józsi és vas Peti is biztosan megvert volna. Tök jó, hogy nem jöttek el, mert így esélyem nyílt megnyerni az összetett XCO Magyar Ranglistát év végén…

Zalaegerszeg XCO Magyar Kupa futam

Amikor azt mondjuk, hogy nagyon nehéz verseny volt, akkor az nem adja vissza ezt a versenyt. Ez most sokkal nehezebb volt, mint a múlt heti Csömör Nagydíj, sokkal többet kivett belőlem. most jövő héten pihenésképpen (nem viccelek!) a Duna Maraton rövid táv következik, addig megpróbálok szerezni 29″-es vázat.

Zalaegerszeg XCO Magyar Kupa futam


Nézd meg a Zalaegerszeg MK futam fotókat – óriási köszönet Máhr Attillának és Káldi Tominak a szuper képekért!

2014 Zalaegerszeg MK futam végeredmény:  2014_Zalaegerszeg_XCO.xls (35 KB)