Csömör XCO Magyar Kupa, 2017

Már megint ugyanaz a kérdőjel! Hasonlóan, mint két hete a Crosskovácsi előtt, a Csömöri verseny előtt is elmentem pályát járni és már megint jobb kört mentem a pályabejáráson, mint az előző évi versenyeken – eddig rendben is van – de akár a tegnapi verseny bármelyik körénél is. Ábelke megint megkérdezheti:
– De miért?!!! Miért nem tudom versenyen is produkálni ugyanazt a tempót?

Imádom a csömöri pályát, de ezt tényleg gyakorolni kell, nem lehet csak úgy nekiugrani, mint bohóc a biciklinek. Tehát pont egy héttel a verseny előtt kimentem, négy csodásan egyenletes, de azért egyre gyorsuló kört mentem és a negyedik gyorsabb lett, mint bármelyik eddigi versenyen. Ejha, zsírkirály, ezt a tempót kell csak tartani majd jövő vasárnap és készen is vagyunk! Na persze.

A rajt előtt Specziár Viktor XTR hajtóművén egyszer csak észrevettünk egy csigát. Na, mondom magamban, ez elég szimbolikus dolog – akkor Viktor mára letudva. :)

Ember tervez, versenytempó (ki)végez… Hiába gondolod ki egy XCO verseny előtt, hogy majd óvatosabban kezdesz. Nem lehet, mert nagyon sok az egynyomú mandíneres-kanyargós ösvény, meg ugrató ezen a pályán és a legtöbb helyen nem lehet előzni. Ott kell lenni a mezőny legelején, nincs mese! Ha nem vagy ott, beszorulsz és értékes másodperceket tölthetsz (ölhetsz) mások kerekén lefelé. Ahogy megszoktuk, Spec Viktor és Megyó keményen megindultak a rajtnál, követte őket Derva is (Dervalics Gábor, FEMAT-ZKSE, zsír új Master1), szóval nekem is mennem kellett. Az eredmény PR (personal record) az első emelkedőre, a Kálvária dombra… Óóó, de nagyon kellett ez, óvatos kezdés elbukva!

Reggel felkelek, dörög az ég, esik. Ránézek a radarra, ez fogadott. Kicsi híja volt: első mérgemben majdnem elkezdtem kipakolni a motyót a kocsiból.

Oké, van egy másik összetevő is, a páratartalom. Reggel esett az eső, majd kisütött a nap és hamar égbe kúszott a hőmérséklet – és ezzel együtt a páratartalom is. Piszok megterhelő az erdőben ilyen magas páratartalomban nyelet menni: szakad rólad a víz és magasabb pulzusokat látsz az órán, mint a megszokott. Ja, és érzésre nehezebben is halad a szekér. Végül ez is benne lehet, hogy nem tudtam olyan gyors köröket menni, mint amit terveztem.

Mondjuk a zakó az első kör közepén sem segített hozzá a rekord köridőhöz…
„Terem a baj, ha nem vetik is”: magas pulzuson, kb. homlokig elsavasodva, nyakamon az üldözőkkel igyekeztem ahogy csak bírtam és ostobánszki módon úgy tempóztam el közvetlenül egy vékony tuskó mellett, hogy közben tekertem a pedált. Hát nem beleakadt?! Átbucskáztam a kormányon, csúsztam a könyökömön, a térdemen és csak az járt a fejemben, hogy istenem, csak nem nulláztam le a bicajt?!

De nem: igaz hogy a láncot a homokban húzom, a baloldali fékkar meg az ég felé néz, de ez rendben van, direkt nincs csontra behúzva a csavar, hogy el tudjon fordulni a fékkar a karbon kormányon ha ekkora pofont kap. Legalább nem törik le. Egy mozdulattal visszacsavartam, lenéztem a láncra: kifelé esett le, akkor gyors váltás vissza kistányérra, és már pattantam is fel a bicajra: amint elkezdem majd forgatni a pedált, vissza fogja venni a láncot, nem kell vele kézzel vacakolni. Kb. 16-18 mp-et veszítettem csak az egész bukással. A sebeket meg sem néztem.

A második köröm nagyon szenvedős lett, előttem Megyó, mögöttem Pityikusz, de idegből szuggeráltam magam:

– Hé, most nem nézegethetsz visszafelé!!!

Viszont egyre több időt töltöttem egyedül és ez segített abban, hogy kicsit normalizáljam a ritmust, a légzést és a pulzust. (Ja nem, az utóbbit mégsem sikerült.)

A harmadik kör ennek megfelelően kicsit jobb lett, tényleg össze tudtam kaparni magam. Úgy-ahogy ki tudtam zárni a tudatomból az utálatos fanyúl pozíciót és ez is segített abban, hogy 20 mp-cel gyorsabb lett a kör, mint a második hiper-szenvedős. Azért elég szépen elkészültem a végére.

Megyó teljesen más ligában versenyzett: már az első körben végigment az előttünk fél perccel rajtolt teljes Master1 mezőnyön is és már-már elit szintű köröket ment jóval alacsonyabb pulzuson, mint mi. Simán mehetne elitben is szerintem – csak jobban szeret dobogón végezni. Spec Viktor a szokásos módon túl erősen indított, hamar lefőzte magának a kávét: a 2. és 3. körben talán vasmacskát is húzott a bicaja után… Pityikusz szépen küzdött, megérdemelt az ózdi betyár dobogós helyezése.

Verseny után végre megnéztem a könyökömön a sebet, kicsit leöblítettem, majd odamentem a mentősökhöz egy korty Betadine-ért. A doki kicsit túlparázta a sebet, először elkezdte hajlítgatni a karomat, hogy így, vagy úgy fáj-e. Mondom neki: – Főnök, az isten szerelmére be ne gipszelje, az égvilágon semmi bajom! Csapja nyakon egy kis Betadine-nal és már itt sem vagyok. – Ááá, nem úgy van az! Kötést teszünk rá! Figyelj, az öreg olyan szorítókötést forgatott a karomra, mintha egyszerre négy artériából spriccelt volna a vér. Na, mondom magamban, ez így vérciki, ha ezt meglátja Buruczki Sziszkó, szénné fog savazni! Ahogy elsétáltam a mentőtől, az első takarásnál le is bontottam a turbánt a karomról.

Nem tudtam mit tenni! Az öreg kérlelhetetlen volt és bekötötte!

Olvastam mostanában érdekes véleményeket Master korú sporiktól az edzésintenzitással kapcsolatban. Konkrétan azt olvastam, hogy a dokik szerint – és persze szerintük is! – a szervezet folyamatos és hosszantartó kizsigerelésével jelentősen csökkenhet a várható életkor. Egy a jelszó, tartós béke, ja nem, kettő: edzzünk csak szép óvatosakat! Én mondjuk pont elég intenzíveket edzek – valójában érzem is, hogy időnként eléggé kizsigerelem a szervezetem – most akkor én pont azon a rövidtávú buszon ülök?! De ez már megint nem egy fekete-fehér téma, itt is balanszírozni kell.

“A színpad” ugrató. Imádom!

A mérleg egyik serpenyőjében az egészség: én is száz évig akarok élni. A másikban az eredményesség: én is dobogón akarok állni. Na, ez a kettő pont idegből üti egymást! Azt egy pillanatig sem gondolhatja senki, hogy kőkemény, időnként tényleg kizsigerelő edzések nélkül is lehet valaki eredményes pl. XCO-n. Nem, szerintem: no way. CycloCrosson és XCO-n is szuper magas a pulzus, ha nem edzel hasonló pulzuson (elég gyakran), akkor csak megsokkolod a versenyen szervezeted, azt sem tudja, ki kivel van, mi a franc történik?! Szóval adni kell az érzésnek edzéseken is! Annyi, hogy kiemelt hangsúlyt kell kapnia a regenerálódásnak is, egy héten általában négy-, nagy ritkán max. ötször edzek és természetesen nem A-Z nyél az egész edzés. Döbbenetes fontosságúvá vált nálam a regenerálódás az edzések között.


Ez már egyfajta kényeztetés, amit a fotósoktól kapok.
Farkas Milán (milanphoto.hu), Máhr Atti és Bak Feri, zseniálisak vagytok!
Sokan szokták kérdezni tőlem, hogy honnan szerzek ennyi jó fotót magamtól. A következő bejegyzésben elárulom!

Csömör XCO MK 2017 eredmények (pdf):  2017_csomor_xco (57KB)