CX OB Miskolc, Egyetemváros

Eddig is tudtam, nem meglepetés, cyclocrossban sem vagyok „allround” versenyző. Vagyis nem tudok minden körülmények között eredményes lenni. Pontosan tudom, mik azok a kondíciók, amik fekszenek nekem és mik nem. Legyen száraz, vagy legyen jeges-havas-csúszós, de NE a kettő között! Sárban XCO-ban sem tudtam ügyes lenni, a CX sem különb.

Szombati pályabejárás: a miskolci Egyetemvárosban -2 fok, havas és jeges a pálya, imádtam! Visszajött a VácCross érzés: valahogy az X-One gumik nagyon jók a friss hóban, kicsit jégen, tényleg remekül haladtam. Nagyon bírtam, szóval széles vigyor a fejen – adja isten, hogy ne változzon holnapra!!!

Ám reggel összedőlt a világ: kinéztem az ablakon és láttam, hogy folyik a víz az utcán, nem volt elég hideg éjszaka és egyre csak enyhül az idő. Kilenckor pályabejárás: máris változott a pálya, szinte rá sem ismerek, kezd sáros, latyakos lenni – egy fos! A faggyal együtt odalett a vigyor is az arcomról.

A rajtot elcsesztem, nem sikerült első szándékból belépni a pedálba. Pedig a futam előtt is gyakoroltam, akkor ment… Igaz, akkor másik cipővel. Másik cipő, más érzés. Tanulság: azzal a cipővel kell gyakorolni, amelyikkel versenyezni fogysz, nem azzal, amivel tánciskolába jársz.

Ezen a versenyen kulcsfontosságú lett volna a tökéletes rajt, hogy elsőként kezdhessem a technikás szakaszt!

A rajtnál tehát elém került Vas Kata Blanka és Benkó Barbi is, igaz, mindketten mellőlem, az első sorból indultak. Barbit megelőztem az aszfalt végén, de Blankát már nem tudtam. Blanka mögött nyitottam az első kanyarokat, púpokat. Néhány kanyar után volt az érzésem, tudnék gyorsabb is lenni. És következett a lépcsőfelfutó előtti meredek felfelé.

A pályabejáráson Zathureczky Márk modellezte, milyen ez a kombináció nyeregben és milyen végig futva. Egyértelműen legalább 3 másodperccel gyorsabb volt futva. Emiatt előre eldöntöttem, hogy én is hamar leugrom a nyeregből és szaladok. Csakhogy Blanka maradt a nyeregben. Természetesen hamar a nyakán voltam, hiszen olyan swunggal szaladtam fel, hogy majdnem átszaladtam Blankán is. A feszültség tovább nőtt, egyre idegesebb lettem. Aminek meg is lett az eredménye, a legurulásnál ismét picit összeakadtunk Blankával és mivel én voltam hátul, el is estem. A nyereg elfordult, nem előre nézett, hanem 45 fokban balra. Abban a pillanatban nekem ott el is szállt az OB…

Nem kicsi a baj ott hátul.

Felfutottam a lépcsőn, majd akkorákat ütöttem a nyeregre, mint egy Népszava kalapács, hogy visszafordítsam. Sorra mentek el az ellenfelek. Nagyjából sikerült visszaütni a nyerget, de még mindig kicsit ferde volt. Mindegy, felpattantam és rugdostam tovább a cangát. Vert helyzetben voltam, de még adtam neki egy esélyt, hátha elég gyors tudok lenni és valahogy visszaérek az elejére.

Szakszerű gyorsszervíz

De egyáltalán nem ment. Mivel erőből próbáltam menni, sorra el-elcsúszkáltam, hibákat vétettem. A gumi sem fogott úgy, ahogy vártam volna. Hamarosan újra elestem, akkor már megálltam, hogy teljesen visszaüssem a nyerget, mert idegesített, hogy még mindig ferde. Ekkorra már tényleg totálisan visszaestem a mezőnyben és fejben is összeomlottam, mint egy kártyavár. Az abszolút 22-24. helyen találtam magam, onnan indultam újra. Pásztor Laci engedett el nagyon előzékenyen, majd Derva követekezett, Máté Jancsi csapattársam és Szalay Béla barátom. Káldi Tomi után Szilágyi Szabolcs (MASH Racing Team), majd Pityikusz következett, ő már nem engedett el úgy, mint a többiek, őt a hátsó palánknál tudtam csak lelépni, így:

Filepkó Gabi és Fedor Sanyi (ja nem, Pisti :) korrektek és előzékenyek voltak velem. Már a negyedik helyen utazó Klein Tomit láttam magam előtt. Lassan dobogóközelben vagyok!

De valójában egy fikarcnyit sem érdekelt.

All in – mindent, vagy semmit!

Ez már nem az a tipikus “motivált Kefe” arc.

Még a második hely is totál kudarc lett volna számomra. Egyébként meg, a zaklatott idegállapot miatt képtelen voltam hatékonyan menni. Mindenki láthatta, akit megelőztem, mennyire nem találtam a pálya ritmusát. Össze-vissza csúszkáltam, hibázgattam szinte minden fordulóban. Egy lepukkant kupleráj volt a fejemben.

A következő nagyobb elcsúszás aztán végleg betette a kaput. Megláttam Zóka Zolit a pálya mellett, egyszerűen odagurultam hozzá. Defektje volt. Nekem is: csak nekem lelki. Elegem lett az egészből. Kész, ammen!

És akkor jöjjenek a fanfárok, a zenekar tust húz:
Végül is sikeres versenyt zártam – mivel nem zúztam le magam a közelgő sítábor előtt… Már csak az hiányzott volna.

Persze azóta megfordult a fejemben, nem lett volna jobb mégis Master3 licencet kiváltani?! Abban talán meglehetett volna a bajnoki trikó (kora reggel még hűvösebb volt, inkább hasonlított a pálya a tegnapihoz). De nem! Én Master2 bajnok akartam lenni. Kész, ennyi.

A törzsszurkolóim ma nem tapsolták véresre a tenyerüket. :)


Kaiser Erika (#kaisererikaphotography), Farkas Milán (milanphoto.hu) és Molnár Tibor sokkal jobban muzsikáltak ezen a versenyen, mint én. Köszönöm Nektek a kiváló fotókat!