Fésüs László fotói és blogja

Kedvenc fotóim és XCO, CX versenybeszámolók

Posts tagged ‘Szilvásvárad’

Specialized Szilvásvárad maraton 2018

Picit sem volt vicces a pálya második felén a felhőszakadásban veretni: kettő perc alatt szanaszét áztunk, a villámok közvetlenül mellettünk csapkodtak és teljesen irreálissá vált a lejtőzés, mivel semmit sem láttunk a gumikról felcsapódó sártól. Egy darabig még kerülgettem a tócsákat, aztán már egyáltalán nem, ing-gatya keresztül a helyenként tényleg hatalmas pocsolyákon! (Ha kiskölyök lennék, biztos jobban élveztem volna.) Persze ha győzni szeretnél, akkor nincs kiszállás a meccsből, túl kell élni valahogy. Esküszöm, közben többször arra gondoltam, hogy a szerencsétlen közép- és hosszútávosok most tényleg teraszopcsiban vannak, mert nekem befejeződik 30-40 perc múlva, de nekik még órák lehetnek hátra! A verseny után heroikus küzdelmekről olvastam a beszámolókban – az enyémet semmiképpen sem nevezném heroikusnak, inkább csak a körülmények voltak mocskosul kellemetlenek.
Tovább olvasom…

Szilvásvárad maraton, 2017 május

Fésüs LászlóFormabontó beszámoló a versenyről, ezeket a sorokat még a verseny előtti pénteken írom:

Biztos vakargattad már a fejed – ha követsz a Straván – hogy mi a francért megyek ennyi #duplaNormát, meg #kétszerNormát, esetleg #triplaNormát, ahelyett, hogy új és még újabb utakat és szegmenseket találnék magamnak. Vagy négy éve „fedeztem fel” az Istenhegyi utat, fel egész Normafáig, épp az első Top Maratonra (pont Szilvásváradra) edzettem és azon gondolkodtam, hogy lehetne hatékonyabban készülni rá. Ugye megvan, hogyan indul az ÖSSZES Top Maraton, de akár az XCO-k is? Mind fölfelé, a maratonok kb. 6-8-10 km-en keresztül egyenletes, kb. 4%, majd 6-8%-os emelkedők! Na erre találtam ki az Istenhegyit. Aztán időközben többet is találtam benne.
Tovább olvasom…

Tehetség vs. befektetett munka

2016 Szilvásvárad Specialized maraton - Fésüs LászlóMár eddig is biztosan világossá vált számodra: a bejegyzéseimet, tanácsaimat nem profiknak szánom – mit is tudnék én mondani nekik?! Te például nem vagy egy kimondott kerékpárversenyző őstehetség? Nem baj, pont van egy jó hírem számodra! Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a kerékpársportban eredményesség szempontjából drámaian nagyobb szerepe van az aktuálisan befektetett munkának a tehetséggel szemben. Van néhány példám erre. (Illetve csak erre vannak példáim.)

Mi, öregek mikor látjuk a lelkes apukákat és anyukákat a versenyeken, aki elhozzák a kicsi gyereküket, hadd kenje össze a lánc a jobb vádlijukat, mindig elégedetten bólogatunk. Egy bizonyos szint fölé biztosan nem lehet eljutni úgy, ha nem gyermekkorban kezdett el versenyezni valaki. Felnőtt fejjel nem lehet megtanulni olyan szintem bicajozni, ami pl. a top (mondjuk XCO) versenysporthoz szükséges. Csakhogy várj: ha te gyerekkorod óta bicajozol, ez még nem minden! Gondolod, hogy ezer éve cangázol és már száz versenyen indultál, ez mindig is elég lesz, ebből meg lehet lenni? Nem, nem lesz elég, előbb-utóbb szépen ki fogják fújni az orrodat – akár kevésbé tehetségesek is.
Tovább olvasom…

Specialized Szilvásvárad maraton

Fésüs László - KefeÉletem eddigi talán legélvezetesebb versenye volt a 2015-ös Specialized Szilvás maraton. Tökéletesen uraltam a pulzusom és elég erős voltam ahhoz, hogy ne full 100%-on, csak mondjuk 98%-on versenyezzek, így is tudtam tartani a tempót a „célcsoporttal”. Olyan érdekes, hogy a hegyikerékpár versenyek eddig számomra mindig ugyanazt a kaptafát jelentették: az elején eldurrantok a versenyt vezető élcsoporttal, megyek velük nyélen ameddig csak bírok, majd leszakadok, folyamatosan érnek fel rám versenyzők, és végül hazaérek valamelyik grupettóval. Mindezt végig nagyon magas pulzuson, túlélő üzemmódban. Ám ez most más volt.

Most is elmentem a legelejével és borzasztóan koncentráltam a pulzusomra. Szuper ézés volt, hogy bírom a tempót felfelé a csömöri utánpótlás válogatott fiatalokkal, meg Hattyár Danival, aki egyébként elit kategóriában versenyez az XCO Magyar Kupákon. Hogy mennyire volt kontrollált: a levegővételem felfelé menet a zihálás és a viszonylag nyugodt lélegzés között ingadozott, arra is figyeltem, hogy feleslegesen ne ziháljak. Mellettem tekert Kőszegi Krisztián (Master1) akivel nagyon jól ismerjük egymást, teljesen hasonló erőben vagyunk, versenyről versenyre általában egymás mellett menetelünk és az adott nap dönti el, ki van épp kicsit jobb formában. Szóval Krisz viszont nagyon-nagyon zihált mellettem és ebből éreztem, hogy ő valamikor el fogja engedni ezt a vonatot… Annyira vigyáztam a légzésemre, hogy nem is szóltam hozzá, csak kinyúltam balra és megérintettem a karját üdvözlésképpen – beszélni nem akartam. Ő rámnézett és mondott valamit egy elgyötört grimasz mellett, talán hogy: Szia Kefe!
Tovább olvasom…