Top maraton összetett a zsebben!

Mátra Maraton 2015 - Fésüs LaciOlyan megtiszteltetésben volt részem a Mátra maraton rajtjánál, hogy beleborzongtam, még most is libabőrös leszek, ha rágondolok. A hosszútáv rajtja előtt 5 perccel – tehát a saját rajtom előtt kb. 25 perccel(!) – már odagurultam besorolni a starthoz, hát azt hiszed én voltam az első?! Bent állt máris vagy 100-150 ember! Persze oldalról már nem játszik, gyorsan hátulról begurultam, de rohadt messzire voltam az első sortól. Leghátul még kicsit lazább volt a stáb, előre tudtam kéredzkedni egy-két sort, de aztán ott bedugult. Ott álltam kétségbeesve és akkor elkezdtek egyre többen hátranézegetni, oda-odaszóltak: Na mi van Kefe, elkéstél? És ahogy kérdezgették és nevetgéltek egyre többen néztek hátrafelé, hogy na mi ez a parádé – majd lássatok csodát, gyakorlatilag szépen lépésről lépésre megnyitottak nekem egy sávot középen, egészen az első sorig! De ne úgy képzeld, hogy egy szűk sávban nagy nehezen előre tudtam verekedni magam, hanem lényegében kényelmesen előresétálhattam! Persze meg-megálltam pacsizni a haverokkal, sporikkal, mindenkinek megköszöntem ezt a gesztust – még most is libabőrös vagyok, ahogy rágondolok! Óriási érzés volt, köszönöm srácok, az igazi „VIP feeling” valami ilyesmi lehet.

Mátra Maraton 2015 - Fésüs László a rajtban

El ne felejtsem: rajt előtt a bemelegítésnél összefutottam Simonyi Andrissal (Bike4life). Az előző három Top maratonon végig együtt mentünk és most is erre szerettem volna megkérni: menjünk végig együtt, segítsük egymást és a végén ezúttal nem érdekel az abszolút helyezés, le fogom adni neki a pozíciót, nem fogok sprintelni. Erre kijelentette, hogy őt egyáltalán nem érdekli az abszolút helyezés, de az egész évi versenyzést kvázi megkoronázva

begurulhatnánk akár együtt, kéz-a-kézben.

Miért ne, nekem is nagyon tetszett ez az ötlet: ideális esetben a Master1 és a Master2 győztes együtt érkezik a célba a legnagyobb egyetértésben.

Mátra Maraton 2015 - Fésüs Laci

Tökéletes pozícióból tudtam tehát rajtolni és pontosan tudtam, hogy Kádi Tomi és a többi csömöri kissrác fogja diktálni a tempót az elején. Biztos voltam benne, hogy meg-meg fogják rántani a sort, bíztam benne, hogy kibírom majd a lószokat. De ez szükséges is, hogy a gyengébbek kicsit lemaradjanak, nem jó ha túl sokan zúgunk egyszerre lefelé a gyors lejtőn, nagyon veszélyes, ha odakeveredik egy-két rutintalan srác és 40-50-60-nál mondjuk kacsázni kezd, vagy féket rángat…

Mátra Maraton 2015 - Kefe

De erre nem kerülhetett sor, mert igen komoly kis lószolás ment az elején, persze jó kis veretős alaptempó mellett. Mikor odaértünk a hosszú lefelé zúgáshoz, az elejére álltam hogy ideális íveken tudjak kanyarodni – a bike-csorda pedig gurult utánam. Simonyi Andris is felzárkózott pontosan mögém-mellém a megbeszélt forgatókönyv szerint.
Már megkezdtük a hosszú aszfaltos mászást, de ekkor a sors egy pillanat alatt átírta azt a bizonyos fogatókönyvet: csak annyit hallottam, pssszt – pssszt – pssszt (ahogy forgott a kerék) és hallottam, éreztem, hogy Andris hátsó kereke lesz az… Rámnézett kérdően és én bólintottam: igen haver, ez a te kereked lesz… A kéz-a-kézben befutó ötlete ebben a pillanatban köddé vált, Andris óvatosan kisorolt oldalra kereket barkácsolni. Később megtudtam, hogy temérdek defekt volt egyébként ezen a pályán, szinte minden kategóriában pukkantak le, sokan többször is.

Mátra Maraton 2015 - Kefe

A hosszan emelkedő aszfalton aztán már kezdett sok lenni nekem a tempó, körbenéztem, hogy hányan maradtunk és megnyugodva konstatáltam, hogy a szokásos módon csak a csömöri kissrácok, Földi Bence és egy másik felnőtt, plusz még 3-4 Master1-es arc, tehát egyedül vagyok M2. Tökéletes! Kicsit kettészakadt az élboly, Hacsi Ákos (team3K), Dallos Kornél (Tatanka Racing) és Kovács Atti (Bringabanda) társaságában tempóztam felfelé a második csoportban. Sikerült felérni velük Galyatetőre, de már éreztem, ez nem az én versenyem lesz, nem forognak úgy a lábaim, ahogy szoktak. A Galya utáni meredek emelkedőkön aztán meg is úsztam a grupettó mögött, de azért nem veszítettem őket szem elől. Éreztem, tudtam, hogy a lejtőn vissza fogok érni rájuk.

Mátra Maraton 2015 - Kefe

Pontosan ez történt, sőt, miután felértem a srácokra a lefelében annyira jól éreztem magam, hogy ismét előre álltam és én húztam őket a dózeres egyenes, kicsit lejtős hosszú szakaszon. De spórolom is kellett egy kicsit, tudtam, hogy rohadt nehéz a pálya utolsó harmada, nagyon meredek emelkedők, trükkös DH szakaszok, melyek óriási figyelmet, összpontosítást kérnek versenytempónál.

Mátra Maraton 2015 - Kefe

Kezdtem kicsit megrogyni, egy meredek felfelén pl. picit meginogtam, megbillentem, de annyira meredek volt, hogy ahogy kiléptem oldalra nem tudtam megőrizni az egyensúlyom –

és hanyatt estem egy tüskés rózsabokorba.

Szana-széjjel karcolta mindkét vádlim, kiszakította apró helyeken a mezem meg a nadrágom, én meg csak röhögtem magamban, hogy lehetek ilyen pancser! A további meredek mászásokon kezdtem leszakadni a grupettóról és elkezdtem aggódni, úgy véltem túl lassan haladok. Hátra-hátra nézegettem, ekkor ha megláttam volna egy M2 racert, akkor lelkileg azonnal elment volna a meccs. Kicsit kezdtem tényleg elfogyni, picit olyan érzésem volt, mintha kezdenék eléhezni. Mindig szoktam vinni zselét, de még sosem volt rá szükség – persze most nem vittem… Nagyon izzadságszagúan teltek el az utolsó kilóméterek, de nagyon odafigyeltem: ne éhezzek el, folyamatosan ittam, duplán koncentráltam a lefeléken, nehogy valami ostoba hibát vétsek a sziklák között. Rendben is volt minden, M2-ben végül Pásztor Laci (Trek SE) és Molnár Tomi (Peloton) 8 és 9 perccel érkeztek be mögöttem.

Mátra Maraton 2015 - KefeA végére csak kivoltam mint a kutya, nem segített a 35C fok.

Jöjjön egy pici statisztika!

Mindig hangsúlyozom, hogy szép-szép az én eredményem rövid távon, de az igazi kemény csávók közép- és hosszú távon indulnak! Ezúttal nincsennek köridők, viszont van Strava riport Kakas Laciról (Focus Team), aki kisebb meglepetésre megnyerte a Master2 hosszú távot Gyurkó Peti, Vas Peti, Kiss Andris és Papp Dini előtt, nagy gratula neki! (KakLacival nemrégen hatalmasat meccseltünk a csömöri XCO Magyar Kupán.) Mivel én is Stravázom, így összehasonlítható a rövid táv és a hosszú táv M2 győzetesének tempója a pálya utolsó, közös részén. (Nem nagyon tudom eldönteni, hogy most almát hasonlítunk körtéhez, vagy almát almához – leginkább mondjuk delicseszt a jonathánhoz.) Én persze azt szeretném látni, hogy a rövid távos gyorsabb, de vajon mennyivel? Ha a győztes KakLaci gyakorlatilag ugyanolyan, vagy hasonló tempót megy a hosszú végén mint én a rövid távon, akkor szögre akasztom az MTB cipőt és elmegyek szinkronúszó lánynak!

Kakas-Fesus-nagyKattints a képre a nagyobb számokért.

Szerencsére azért látszik, hogy kb. 5 perccel gyorsabb voltam KakLacinál az utolsó 19.1 km-en és gyakorlatilag minden szakaszon jelentősen tempósabban haladtam. nincs mese, azért jóval intenzívebb játék a rövid táv! Azért merem összehasonlítani, mert ebben a melegben azért én is kezdtem szépen megrogyni a végére, ami nem szokásos: általában fittipaldi vagyok egy-egy rövid maraton után.

Update: a hosszú Master1 győztes Bogár Gabi (Waberer’s Areus) viszont ugyanolyan időt ment ugyanezen a szakaszon, mint én – döbbenetesen kemény, azt hiszem ezt hívják másik ligának!


Mátra Maraton eredményhírdetésA reklám gumilabda, amit kupa gyanánt kaptunk – nos, ez a no komment kategória…
Eisi mosolya nem öszinte, asszem ő és érzi: ez így ciki.


A fotók miatt köszönet Máhr Attinak, Molnár Tibinek Hostya Zolinak és a Vuelta Sportirodának!

2015 Mátra maraton eredmények:  2015_matra.pdf (171 KB)