10. Kőbányai Bringapark CX Kupa- taknyolásból taknyolásba

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Fésüs LászlóA CycloCross nem más, mint egy soha véget nem érő tanulási folyamat. Már azt gondoltam, lassan megéreztem, megértettem, hogyan kell hatékonyan versenyezni, de ismét bebizonyosodott, hogy van még mit tanulnom. Mindjárt kifejtem, mire gondolok.

Bakter azt mondta verseny után, szerinte nem szabad elesni, mert csak megütheti magát az ember, meg időt is veszít, meg a technikát is leamortizálhatja. Okos! Nagykirály, de egy kicsit hamarabb is mondhatta volna, mondjuk a verseny előtt… :)

Én meg ezt egyébként tudtam, tudtam, csak nem sejtettem: szóval a második kör legelején, közvetlenül az aszfalt utáni füves jobbosban taknyoltam egy nem kicsit.

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Fésüs Laci

Ősrégi XCO-s versenytársam, hűséges fegyverhordozóm, Mikusz (Mikula Gabi, Merida Team törzsfőnök) aki közvetlen közelről látta az esetet azt mondta, hogy az első kerék pont ráfutott egy kisebb poros púpra, ott ment el a balansz és esés közben elég alaposan megkínáltam a jobb vállam. A kormánnyal együtt az első kerék (tudod, a kölcsön szingó…) aláfordult és ezt már nem bírta ki: kicsit a szingó is lefordult és még egy kis nyolcas is lett benne. Pont akkora, hogy már nem fordult el a kerék a fékpofáknál.

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Kefe

Szerencsére ez pont a technikai zóna előtt történt, szóval gyorsan odakocogtam és beraktam a saját első kerekem. Uccu neki, nosza rajta a többiek után, ahogy így utólag számolgatom, olyan Master2 16-18. helyig eshettem vissza. Plusz a lányok, meg az U19-es fiatalok. Szóval a meló adott: visszaérni az elejére, ameddig csak lehetséges.

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Kefe, Balu, Duzmath CsabiBalu kapitány és Duzmath Csabi támadják a dombot a háttérben.

Végül a Master2 ötödik helyre értem vissza, pont a legerősebb négy ember mögé, akikkel meccselnem kellett volna: Bakter, Megyó, Adame Laci és Spec Viktor. Mellesleg a rajt előtt pont ezt a pozíciót jósoltam magamnak, a héten betaknyosodtam, három napig folyt az orrom, mint az állat. Hegyekben álltak otthon a használt papírzsebkendők és kedd óta egy centimétert sem edzettem. Mondtam is rajt előtt „A” Máténak és Rudikának, hogy ma kisebb csoda lenne, ha dobogóra tudnék állni. Mindenesetre így utólag minden esélyem megvolt rá, mert a kerékcsere után minden köröm gyorsabb volt, mint a végül harmadik helyezett Viktoré. (Adame Lacit is hátráltatta egy defekt az utolsó előtti körben, így őt is megelőzhettem volna.) Érzésem szerint a Bakter-Megyó tempót már nem bírtam volna az utolsó három körben, de nem sokkal mögöttük befutottam volna.

10. Kőbányai Bringapark Kupa, CycloCross versenyA meridás mezben Kovács Andriska. Régen mekkorákat meccseltünk!

Hogy miért kezdtem ezzel a „még mindig van mit tanulnom” dumával? Mert szerintem vastagon benne volt az esésemben a kerék- és gumiválasztás. Azon morfondírozok, hogy most az egyszer pont a szingós kerék buktatott be. Miért gondolom így? A verseny előtti pályabejárásnál a saját kerekeimmel mentem. Tudod, írtam az előző bejegyzésben, vadiúj Schwalbe X-One tubeless gumik az Ultegra kerekeken. Figyelj, ezek a gumik úgy, de úgy fognak ezen a száraz, füves talajon, mint az állat! A gyors, nagyobb ívű kanyarokban olyan biztonsággal tudtam rakni őket, olyan szögeket borítottam le, hogy nekem is leesett az állam. Stabilak, mint a dög!!!

10. Kőbányai Bringapark Kupa, CX Magyar Kupa

Viszont mikor megkaptam Bacsek Úrtól a szingós kerekeket, ugyanazokban a gyors kanyarokban elkezdett nyekleni-nyaklani a gép. El-elcsúszott a hátsó kerék, olyan érzés volt, mintha folyamatosan le akarna fodulni a szingó. Valahogy ebben a technikai zóna előtti két kanyarban borzasztóan instabilnak éreztem a szingókat. Persze a szűk kanyarokban nem volt hasonló érzés, ott a sokkal kisebb sebesség miatt közel sem kapnak ekkora terhelést a gumik, nincs is akkora különbség. De ebben a két kanyarban nagyon érezhető volt – el is dobtam végül a gépet a versenyen a jobbosban.

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Kefe és Kinga hátsó kerekeEngedj Kinga, mert mindjárt visszagurulok a francba…

Azt mondom, most az egyszer jobb választás lett volna a saját kerekem, szerintem azzal biztosan nem estem volna el, annyival stabilabb volt. Persze most meg ott a kérdés: az egyenesekben nem gurul-e annyival jobban a szingós, hogy emiatt lassabb lettem volna a tubeless-szel? Ezt persze nem tudom megmondani. Ugye tudod egyébként: általában NEM a kanyarokban dőlnek el a CX versenyek, a hosszú egyenesekben, a felfelékben sokkal inkább. A nyers erő szerintem nagyobb súllyal esik a latba, mint a technikai tudás. Ha választanom kellene, hogy brutál erőt kapjak karácsonyra, vagy csodálatos technikai tudást, asszem inkább az előbbit húznám be a Jézuskától.

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Pelikán JaniA kisebb tumultusnak csak Pelikán Jani örül: megcsinálja élete fotóját.

Mellesleg nem volt rossz érzés áthámozni magam a Master2 mezőnyön, most olyanokkal is versenyeztem, akikkel nem szoktam, mert általában valahol mögöttem szuszognak. A teljes Footstrong brigád, egész Filepkó Gabiig, a Meridások, Kovács Andris és Vas Peti, a kecskeméti Duzmath Csabi – ezek mind-mind nagyon erős figurák és csoda fíling mikor érzed, hogy te még gyorsabb vagy. Sőt – hogy múlik el a világ dicsősége – a sokszoros elit Magyar Bajnok Eisenkrammer Karcsinak kört adtam a végére (!), pedig két éve még megelőzött (!) ugyanezen a pályán, érdemes elolvasnod azt a történetet is. Persze gondolom egyáltalán nem edz és mindannyian pontosan tudjuk: csak emlékezetből nem lehet menni. Meg talán most nem is vette olyan komolyan ezt a versenyt. Mellesleg köszönjük Karcsi, ismét pompás versenyt rendeztetek és fantasztikus, mennyien voltak kint!

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Fésüs László

Ahogy visszagondolok, tényleg gyors voltam, hisz az U19-es második helyezett Orosz Gergőig (F.SZ.S.E – FTC) felértem, aki három hete még elvert Veszprémben. Ezútal nekem ment jobban és főnyeremény lettem neki, mert képes volt felcsatlakozni rám és utána végigjött velem. Nézd meg, mennyivel gyorsabb lett az utolsó négy köre velem az előző köreihez képest! „Kefe expressz”, csak ezúttal másodosztályú, kicsit lerobbant kocsikkal. :)

10. Kőbányai Bringapark Kupa, Orosz GergőOrosz Gergő hazavonatozik velem.

Melegszik a szívem, újabb csapatmeghívást – immár a sokadikat – kaptam a verseny után. Óriási megtiszteltetés és fantasztikus érzés, mikor az itthoni legnagyobb és legprofibb csapatok sorra azzal keresnek meg, hogy nem hagynám-e el a Meditech-et és nem csatlakoznék-e hozzájuk ilyen meg ilyen támogatás mellett. De nem, mert akkor mit csinálok ezzel az iszonyatos mennyiségű Meditech-es mezzel, nadrággal, ilyen-olyan kiegészítőkkel?!
De a viccet félretéve már vagy húsz éve vagyok Meditech-es, minek már váltani erre a néhány (húsz) következő évre… :)

10. Kőbányai Bringapark Kupa, viseletes nadrágLehet mégis csak csapatot kellene cserélnem, ez a nadrág kezd kifoszlani!!!


Meg kellene próbálni menni egy versenyt a saját tubeless CX kerekeimmel.

De tényleg jó ötlet ez?! A francba, segítsetek már!

10. Kőbányai Bringapark Kupa, BendzsóA legendás Bendzsó figyeli a befutómat – de ő sem elégedett ezzel a helyezéssel.


Ha hasonló fotókat szeretnél egy-egy versenyről, csak beszélj Farkas Milánnal (milanphoto.hu) és rólad is csinál egy pompás sorozatot. Köszi Milán!

Kőbányai Bringapark Kupa 2016 eredmények (xls):  cross16_kob.xls (87KB)
Kőbányai Bringapark Kupa 2016 eredmények (pdf):  cross16_kob.pdf (96KB)