CrossLiget CX 2017

Gyerekek, eljött a vég: hivatalosan utolsó éves Master2 lettem! Nincs mese, holnap elmegyek a kötélboltba és veszek valami rendesebb kötelet. (Tapsvihar, a Master3-asok biztosan ünnepelnek: tetszik nekik az ötlet! :)

Immár tényleg mindhárom szakágnak megvan a maga etalon versenye. Országúti: Riczu Imre emlékverseny. MTB: Crosskovácsi. Cyclocross: CrossLiget. Ezek a versenyek véleményem szerint évről évre űberelik a többi versenyt, ezeken a viadalokon akkor is el fogok indulni, ha már egyetlen egy versenyen sem indulok… :)

Srácok, ez szuper volt, de azért hihetetlenül fájt ez a menet!

CrossLiget 2017 - Kefe rajt

Mostanában valahogy már elég erős lettem ahhoz, hogy nem kellett szénné forgatnom magam a késő nyári és kora őszi versenyeken és már kezdtem abban reménykedni, hogy mostantól ez így is marad. Amennyire lehet, takarékosan versenyzünk, de a végén idegből odatesszük magunkat és nyerünk. Ohh, de ezúttal nagyon nem, ez a meccs leginkább a „végignyélről” és a fájdalomról szólt.

CrossLiget 2017 - Fésüs LászlóSzabóóó Bakter a rajthoz szólításnál ismét vállalhatatlan volt. Leszarta a beszólítást és szemből betolta a kecskéjét a starthoz. Már bent állunk a felfestett sávokon a beszólítás szerint, erre betolja elénk-mellénk a bicaját a nem létező starthelyre…

CrossLiget 2017 - KefeÉn nem vagyok híve az empátiának, szóval felhúztam a lábam, hogy elér-e vajon Bakter orrszőréig – de nem, túl rövid a sípcsontom. Holnaptól megnövesztem.

Sikerült elcsesznem a rajtot, valahogy nem találtam be elsőre a pedálba, így nem tudtam rendesen elgyorsulni. Csak mentem a bolyban és bezárva éreztem magam, mint egy végbélkúp. Elöl kellene lennem, jelenleg meg Vas Kata Blanka (Merida Team CST) lószolgat felfelé az első hegyen, istenem, már a lányok is agyonvernek! De nem, hamar helyreállt a rend és a harmadik Királydomb támadás után már át is vettem a vezetést a Masterek között. Azt jó előre eldöntöttem, hogy Fetter Erikkel és Vas Balázzsal kicsit sem próbálok meg menni, mert ők várhatóan elit szintű tempót fognak menni. (Jó döntés volt, Fetter Erik végül egészen pontosan az elit(!) harmadik Buruczki Sziszkó tempóját kente, ellenőrizd le köridőket! Elég jó megérzés volt, hogy meg sem próbáltam menni velük… :)

CrossLiget 2017 - Fésüs László

Az első kör második felét már én vittem, látni akartam, el tudok-e gurulni a brigádtól, mint tavaly. De nem, egy komplett vonat jött a hátamon, kb. 7-8 embert láttam kígyózni közvetlenül a sarkamban. Úgyhogy az első kör végén a célegyenesben le is adtam a vezetést Specziár Viktornak.

CrossLiget 2017 - Cyclocross

Megint megrántottuk a dombokat – kicsit sem esett jól – és Adame Laci (Team Adame) elérkezettnek látta az időt, hogy átvegye a kezdeményezést. Kézséggel odaengedtem, tudtam, hogy bivalyerős lesz, eljött az idő, hogy saját szememmel lássam, mire lesz jó az a brutális edzésmunka, amit a Straván látunk tőle hétről hétre. (Hogy érezd a törődést: Nekem ebben az évben 160 ride, neki 302. Nekem összesen 6.000 km, neki 16.000 km. Eddig még nincs is nagy baj, DE: nekem 97e méter szint, neki 168e m. szint!!! Na látod, ezerszer elmondtam:

Ha tényleg beleteszed a melót, ott leszel a spiccen!

CrossLiget 2017 - CX verseny

Eszement második és harmadik kör. Laci nem kanyarodik igazán hatékonyan, de a kigyorsításai – nem viccelek – kíméletlenek voltak. Könyörtelen tempót mentünk, egyáltalán nem csodálkoztam, hogy hamarosan leszakadt Bakter, majd néhány perc múlva egy karó kiborítása után Specziár Viktor is. Minden energiám mozgósítottam, hogy ott tudjak maradni Lacin, mögöttem már csak Medgyes Gábor (Megyó) bírta velünk ezt a rohanást. A negyedik körre elfogytam, de hála Atya Úr Jézusnak, Laci is megfáradt kissé és pirit visszavett. Így maradt a sorrend: Adame – Kefe – Megyó.

CrossLiget 2017 - Cyclocross verseny

Az ötödik körre Megyó úgy döntött, hogy eljött az ő ideje és átvette a pole-t. Nekem egyetlen kérdés maradt: Adame Laci is képes még tempót váltani és ketten elmennek isten hírével, vagy Laci sem tudja levenni a tempóváltást és mi meccselünk tovább a második helyért. Szerencsére az utóbbi történt és tudtam Lacin maradni az utolsó kör kezdetére is. De nekem ott valójában már tényleg több volt, mint sok, igazából nagyon sok. Too much.

CrossLiget 2017 - az év cyclocross versenye

Biztosan az utolsó körben is simán ott tudtam volna maradni rajta – ha kimarad a 3.5x Királydomb… De nem, valami csoda folytán a domb továbbra is benne maradt a pályában. A dombon elengedtem Lacit, aki valami elképesztő varázslattal valahonnan iszonyatos erőt merített és az utolsó körben még felugrott Megyóra! A sprinten döntötték el a csatát, mindössze egy fél keréknyi előnye maradt csak Megyónak, parádés befutót csináltak! Én 20 mp-re jöttem meg rájuk – nem sok, nem kevés.

CrossLiget 2017 - Fésüs Laci

Nézd a statisztikát, a köridőket! Tényleg nagyon agresszív tempó volt nálunk. Én pl. egy perccel(!) gyorsabb voltam, mint a Master1 harmadik helyezett Héjja Attila (Superior MTB Team)! Vagyis az elit futamban hat körön keresztül nem sokkal Cser Gabi és Kusz Matyi mögött jöttünk volna! Tempóban csak 30 másodperccel voltam lassabb a hat körön, mint az U23 győztes Borsos Bence (Waberers Evopro), bevallom, tátva is maradt a szám az eredményeket böngészve.

CrossLiget 2017 - palánkFÁJ!

Nem szerencsés most Master2-nek lenni! Asszem minden idők legerősebb papper kollektívája sorakozik a rajtnál. A teljesség igénye nélkül: Adame Laci és Megyó, illetve Spec Viktor és Kefe mint a Muppet Show két öregje a páholyban, a friss M2-es Zóka Zoli, aki valami miatt nem állt rajthoz a Ligetben, de számolnunk kell vele és persze csapattársa, Bakter. A Footstrongos fiúk élükön Filepkó Gabival és Tokaji Nagy Csabival, a szintén zsír új M2-es Németh Roland és Jurák Andris – de sorolhatnám még a soron következőket is: mind-mind kemények, mint az ördög, jelenleg nálunk az első tízbe (!) kerülni is óriási eredmény és csak nagyon komoly munkával lehetséges.

CrossLiget 2017 - Master2 befutó, Fésüs László

Istenem, a szurkolás már megint!!! Ha kint voltál te is megtapasztaltad, olyan szurkolás ment a Királydombon, hogy bepisiltem! Imádom ezt az egészet, zseniális és lenyűgöző! Mindössze arra kellett tudatosan koncentrálnom, hogy mikor a sok-sok -Hajrá Kefe! mellett, amikor -Hajrá Laci!-t is hallottam, akkor az talán nem Adame Lacinak szól, hanem valami csoda folytán az is csak nekem! (Sőt, mikor -Hajrá Viktor bácsi!-t kiabálnak a gyerekek, na az is csak nekem szól… :)

CrossLiget 2017 - Master2 dobogó

Ja, még érdekes lehet a gumiválasztásom: tubeless Schwalbe X-One TL Easy (33) előre-hátra, 2.1 és 2.2-re fújva tökéletesen működtek a Mavic Cosmic Pro SL karbon, szintén tubeless kerekeken. Nagyon-nagyon jó a kanyartartásuk, pont megfelel az én stílusomnak.

CrossLiget 2017 - szurkolók


Máhr Attilának és Dusa Gábornak hálás vagyok, hogy ilyen gyorsan elkészülhetett a bejegyzés. Nagyon köszönöm Urak, nagyra értékelem a munkátokat!

CrossLiget 2017 eredmények (xlsx):  2017_Crossliget.xls (96KB)