Hörömpő cirkusz, világszám!
Specziár Viktor egy kabaré előadással nyitotta a 2016-os Elimina Tour Kanizsa Nagydíj XCO Master futamát. Viktor rögtön a start után végigsprintelt a teljes Master mezőny mellett és élre állt. Nekem kicsit olyan volt, mintha nem lenne tisztában vele, hogy négy kört kell mennünk, hanem mintha azt várná: az első 800 méter után le fogják majd inteni kockás zászlóval a versenyt és ott helyben átadják az aranyérmet az élen állónak.
Ám a rendezőket valahogy senki sem értesítette, hogy le kellene inteni a versenyt, így Viktor már 850 méternél bajba került: kezdett fogyni a szusz és elkezdte lekerülni őt a mezőny eleje. Először Hattyár Dani (Focus Team), majd Krisz (TREK), HoCsa (Horváth Csaba, Focus Team) és rögtön utána én is. Ott Viktor szerintem megsértődött, ünnepélyesen le is dobta a vasmacskát, szóval fél perc múlva, mikor hátrapillantottam, kb. alig láttam meg.
és gyorsan átvettük a balost jobbosra.
Tényleg nem tudtam mire vélni ezt a vehemens kezdést. Láttam a Straván, hogy előző nap Mátra körön volt, és keményen végignyomta azt a versenyt – én abban a pillanatban tudtam, hogy Viktor nem lesz ellenfél másnap az XCO-n. Nem lesz ellenfél egyszerűen azért, mert mi már nem regenerálódunk úgy egy-egy verseny után. Két éve is kifújtam az orrát egy cyclocross versenyen, Kazincbarcikán, szerintem csakis amiatt, mert előző nap is versenyzett.
Egyébként a futam után azt mondta, azért iramodott meg ennyire a rajt után, mert nem akarta, hogy a meredek emelkedőn beduguljon és feltartsák. De könyörgöm, úgy ismerjük egymást az XCO mezőnyben, mint a tenyerünket, én pont tudom, ki tarthat fel és ki nem. Dani, Krisz és HoCsa, vagy Kovács Atti baromira nem fognak feltartani felfelé… Na mindegy. Világszám! (Vagy kabaré.)
Megyó és Pityikusz távollétében Vas Peti volt természetesen a másik ellenfél, aki beleköphetett volna a levesembe, de most valahogy nem tartottam tőle, annyira technikás ez a pálya és olyan rövidek az emelkedők, hogy itt egyáltalán nem tudott dominálni. Egyébként soha még nem éreztem magam ilyen magabiztosnak XCO verseny előtt. (Illetve régen lehet, de arra már nem emlékszem. :) )
Szóval ott tartottam, hogy Viktor lemaradt, Vas Petit nem is láttam, csak raktam a kereket HoCsára és sejtettem, hogy ma nem a Master2, hanem a Master1 mezőnnyel fogok versenyezni. Éreztem HoCsán, hogy most nem ellenálhatatlan, picikét fel is tart, de szerintem ő is megérezte hogy túl közelről fújom a tarkóját, mert hamarosan kérdezte, elmennék-e. – Igen! Nagyon korrekten félreállt és elengedett, még mondta is:
– Menjél Kefe, most jobb formában vagy!
Nem volt pedig mindig ilyen előzékeny, pl. a tavalyi soproni OB-n, mikor késhegyre menőt vitáztak Bogár Gabival… De azóta sokkal kevesebbet edz és te is pontosan tudod:
ez a sportág baromira nem megy emlékezetből…
Már most tudom: ha kevesebbet fogok edzeni, mindenki agyon fog verni!
HoCsa is meglett tehát, előttem Krisz, hamar felzárkóztam és egy lendületesebb szakaszon elé is kerültem. Már csak Hattyár Dani van előttem, M1 második helyen utazok! A pulzusom magas mint a dög, de egyenlőre bírom, nincs komolyabb gond. Máté bemondta a sziklakertnél, hogy az M2 szakik sehol.
A harmadik körben lassan feljött rám Kovács Atti (Bike Zone Gödöllő) és meg is előzött. Talán tudtam volna menni vele, de nem volt értelme, nem akartam kicsinálni magam. Már csak az érdekelt, hogy presztízsből Kriszt magam mögött tartsam. Pont annyira nyomtam, hogy ne tudjon közelíteni – persze mindenhol láttam őt és mindenhol számolgattam magamban, közelít-e. Következett a negyedik kör és végül gyönyörűen hazaértem, Master1 harmadik helyen, a mi futamunkat persze megnyertem.
Két tanulságos közjáték a végére.
Krisz az ötödik köre legvégén a legutolsó emelkedő vége előtt pár méterrel(!) úgy begörcsölt, hogy még gyalog sem tudott továbbmenni(!). Mindezt harmadik pozícióban, mikor gyakorlatilag már csak egy lejtőn kellett volna hazagurulni és kész. Krisz a földön fekszik és ketten húzzák-vonják a lábait, hogy valahogy kijöjjön a görcs és képes legyen továbbvánszorogni. A kétperces „életmentés” közben három helyet veszített, így csak hatodik helyen jött meg végül és lehet, hogy ez az összetett Ranglista első helyébe került. Most találgatni fogok: szerintem Krisz eleget edz és nem edzetlenségből fakad ez a görcsölés. Inkább a táplálkozására gondolok, Magnézium és talán és egyéb vitaminok, ásványi anyagok hiánya, beszélnie kellene egy szakival. Ráadásul a futam előtt asszem olyan gélt tolt, amit előtte még nem próbált – ez szerintem nagy hiba! SOHA nem próbálnék ki fontos verseny előtt, vagy versenyen olyan gélt-aktivátort-akármit, amit előtte még nem. Mindig előttem van Kis „Bajnokokbora” Jocó, ahogy a Bükk maraton versenyt eldobva hányt a mezőn egy új cucctól. Csakis a kipróbált és megszokott „patika”!
A másik meg pont Vas Peti esete. A verseny előtt reggel csak felment a pályára edzeni-bemelegíteni, mikor már tilos volt. Úgy tudom, ez is UCI C2 verseny, persze hogy a bírók is komolyabban veszik a szabályokat. Az egyik bíró rászólt Petire, hogy nincs pályabejárás és 10 perc büntetéssel is súlythatják ezzel. Peti meg úgy tudom, még hőzöngött is egy kicsit: – Akkor zárjatok ki!!! És talán nem is először fordult ez elő. A rajtnál is mondták neki, hogy 10 perc bünti – meg a befutó után is. Erre megsértődött, összepakolt és hazamentek, nem is várták meg az eredményhirdetést.
Ez persze az ő dolga, ott és úgy jasszkarizik, ahol és ahogy csak akar. Csakhogy a végén megenyhültek a bírói szívek és végül nem büntették meg, szólították is a dobogóra, a második helyre. Kár, hogy nem voltál ott Peti, így csak Viktorral pózoltunk ketten. Mindenki másnak egy tanács: Kicsivel több alázat! A bíró (és a rendőr) csak végzik a munkájukat, betartatják a szabályokat. Ha hibázunk (mert időnként mindannyian hibázunk!), akkor elismerjük és megbánást tanúsítunk! Rögtön más a leányzó fekvése, Hattyár Daninak is hasonló volt a szituáció aznap reggel, ő is felment a pályára kolbászolni, de első szóra lejött és elnézést kért. Befutó után tisztázták a helyzetet és viszonylag egyszerűen el lehetett simítani a dolgot.
Kicsivel több alázat és működik!
A fenti képek egytől-egyig Farkas Milán (MilanPhoto.Hu) munkáját dicsérik.
Nagyon szépen köszönöm Milán!
2016 Nagykanizsa XCO eredmények: 2016_eliminatour_xco.pdf (64KB)