Fésüs László fotói és blogja

Kedvenc fotóim és XCO, CX versenybeszámolók

Posts tagged ‘László Sándor’

László Sándor emlékverseny, Nagyhegyes 2016

László Sándor emlékverseny, Nagyhegyes 2016Tök zavarban vagyok, milyen hangvételű beszámolót kellene írnom. Az előrejelzés szerint várt mocsok idő miatt rengetegen távol maradtak, igen-igen foghíjas mezőny sorakozott fel Nagyhegyesen. Már ahogy a rajtnál körülnéztem, érezhető volt, hogy nem lesz olyan mesés menés, mint egy-egy picit nívósabb és napsütötte versenyen, mint mondjuk a Tihany Kupán, vagy a Riczu Imre emlékversenyen. Emiatt most kicsit szerényebbre kellene vennem a beszámolót.

Ám a verseny a viszonylag korai elmenés miatt igen melósra sikerült és egész elfogadható tempót mentünk először négyen, majd hárman: 40 feletti átlagot a szökésben, a kellemetlen hideg és szeles időben. A szabadidőprogram ténylegesen versennyé vált a második felére! Az eredményt még a lányom is igen nagyra értékelte, igazi kézzel ollózott konfettiesővel (!) várt otthon, mikor beléptem az ajtón. :)
Read more